2017. augusztus 28., hétfő

Gólya- és művészeti tábor



Megérkezés
Hát ez is megvolt - sokak szerint sajnos, hogy vége - a 2017/18-as tanévet megnyitó tábor lezajlott, minden gólyát és táncost, mazsist, segítőt, hátráltatót 😙 el- és hazavittünk.

Szobaosztás
Külön köszönet Pallagi Zsuzsannának, aki: táborvezető, tábori orvos, tábori ápolónő, tábori pszichológus, minden diákok őrzője, játékmester, moderátor volt - meg még soksoksok minden, ami most nem jut eszembe.

A többi köszönet megillet minden DÖK-ös és nem DÖK-ös segítőt,  öregdiákot és nem utolsó sorban az ofőket.


Beszéljenek helyettem a képek - nem feltétlenül kronológiai sorrendben -, illetve néhány megjegyzés/feljegyzés, amit a táborlakóktól kaptunk egy feladat kapcsán.

Pl. "Egy kicsi buszba összetömörülve érkeztünk meg Horányba. A busz kicsi volt, de így sokkal inkább közelkerülhettünk egymáshoz"

Ennél sokkal több képet találtok az Instagram oldalunkon: pesterzsebeti néven.




Játékra várva


Fűznek a fiúk :-)



"Elérkezett életem első gólyatábora. Furcsa volt belecsöppenni egy teljesen ismeretlen környezetbe, de minden új valaminek a kezdete."




"Amikor bejelentették, hogy elveszik a telefonunkat, kicsit megijedtem. Furcsa volt meglenni telefon nélkül, de! - legalább több emberrel ismerkedhettem meg."




"A kaja nem volt rossz, sokkal rosszabbra számítottam... " 


Bemutatkozás





"Nem hagyták, hogy frissek legyünk, kellőképpen lefárasztottak minket minden egyes nap."




"Kellemesen csalódtunk, mert eljöttünk egy olyan táborba, amiről nem hittük, hogy jó lesz. Sok minden történt velünk. Elsősorban rengeteg barátot szereztünk, aztán sok jó közösségépítő programon vettünk részt."




" A csapatunk egészen összekovácsolódott a 4 nap alatt. Sokat nevettünk, kipróbáltuk magunkat néptáncban, mazsorettben."

Puzzle



"Egyenlőre minden tanár szimpatikus."
(majd megtanítjuk: egyelőre ☺)

Az egyik bemutatkozásban elhangzott: xy furcsán normális - és tényleg :-)





"A számháború marhajó volt." 
Sajnos erről nem tudok képet feltenni, mert sötét volt :-(  




"Jó sok emberrel ismerkedtünk meg."



"A programok jók voltak, nagyon tetszettek a művészeti foglalkozások. A szállásban kellemesen csalódtunk, az ételadagok azért lehettek volna nagyobbak."










"A néptánc mindenkit mozgásra bírt."







"Jól éreztük magunkat, ha lehet, jövőre is jövünk!"



"Nagyon izgultunk a gólyatábor miatt, de megérte eljönni. A programok sűrűk voltak, de legalább nem unatkoztunk. A művészeti foglalkozások alatt kipróbálhattuk magunkat több téren is." 







"Történtek azért szivatások is."

Aki nélkül nem jött volna létre: Balázs :-)




A nyeremény


A nyeremény fele már elfogyott









Ez a kép még akkor is jó, ha kicsit bemozdult a modell :-)




Nem árulom el, miről volt szó :-)












2017. augusztus 24., csütörtök

Iskolakezdés!!!!


Fotó: nlcafe.hu



Készüljetek kedves Pekszisek, kezdődik a visszaszámolás! 😜
Az idén nem szeptember 1-jén kezdődik a tanév, hanem szeptember 4-én - 7.50 iskolagyűlés 7.50 - hétköznapi viselet! 

Addig pihenjetek, használjátok ki a jó időt!

2017. augusztus 23., szerda

Ingyenes nyelvvizsga





Igaz, hogy még csak augusztus van, de remélhetőleg az idei tanév során is sokan döntenek majd úgy, hogy nyelvvizsgát tesznek.

Ehhez nyújt információt az Eduline itt:



Egy részlet a cikkből:

"2018-tól a 35 évnél nem idősebbek a sikeres nyelvvizsga díját visszakapják - fontos feltétel, hogy csak akkor igényelhetik vissza a pénzt, ha mind a szóbelijük, mind az írásbelijük megvan.

Ha nem egyszerre teszik le a két vizsgarészt, hanem részvizsgánként - de még a 35. életév betöltését megelőzően - szerzik meg a nyelvvizsgát, akkor az időben második részvizsga díját kapják vissza..."

2017. augusztus 22., kedd

Gólyatábor 2017 - néhány hasznos információ



Emlékeztető a gólyatáborról:

Indulás napja: 
2017. augusztus 28. (hétfő), 10,00 óra


Gyülekező helye, időpontja: 
Újpest-Városkapu autóbusz-végállomás (CBA áruháznál), 
2017. augusztus 28-án, 9,10 – 9,20 órakor

Visszaérkezés napja: 
2017. augusztus 31. (csütörtök)

Érkezés helye: 
Újpest-Városkapu autóbusz-végállomás (CBA áruháznál)

Sajnálatos módon a Volánbusz társaság a visszaútra nem tud részünkre külön buszt biztosítani. Emiatt csak három részletben tudunk hazajönni a menetrendszerinti járattal. 

A csoportok visszaérkezése az Újpest-Városkapuhoz:
- 1. csoport: 15.14
- 2. csoport: 17.14
- 3. csoport: 18.14

A csoportok beosztása 36 főnként történik, melyet a facebook csoportban lehet megtekinteni.



2017. augusztus 17., csütörtök

Ingyen tankönyvek a 2017-18-as tanévben





Sok szülőt foglalkoztatott - joggal - az a júniusi hír, hogy az idén minden 9. osztályt kezdő diák ingyenes tankönyvhöz juthat.


Aki rákattint a fenti linkre, megerősítést kap a hír igazságtartalmáról. 

2017. augusztus 9., szerda

Menza a 2017-18-as tanévben




Aki régi "Pekszis" az tudja, akik újak, nekik itt találhatóak a menzával kapcsolatos tudnivalók.


Nem ismételném meg a honlapon található információkat, csupán annyit, hogy aki jogosult bármilyen jogcímen kedvezményre, az iskola weblapján található (letölthető) nyomtatványokat feltétlenül ki kell tölteni!