2017. december 27., szerda

Szilveszter - s ami hozzá kapcsolódik




A szilveszter ünnepe a IV. században élt Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, aki az év utolsó napján halt meg.
Ekkortájt a hatalmas mulatságokon még a rabszolgák is leülhettek az urak asztalához. A dorbézolás hamar elterjedt, s tradícióvá vált.


Újévi népi tradíciók

Rengeteg népi szokás, babona, tiltás kapcsolódik a szilveszterhez és az év első napjához. Protestáns hagyomány például az óévtemetés. 

Erdélyben egykor kiharangozták ez elmúlt évet és énekeltek az újév beköszöntével. Volt ahol álmokból jósolták meg a következő évet, ezért fontos volt, hogy jusson idő a vigadalom mellett némi szundításra is.
  

Újév napján

Egykor a falusiak számára nagyon fontosak voltak az újévi köszöntők, amelyeknek mindig pozitív tartalma volt. Még ma is él a hiedelem, hogy ami az új esztendő első napján történik, az meghatározza  az egész évünket.
Elterjed népi babona például, hogy az új esztendő első napján nem szabad megszabadulni a szeméttől, mert azzal a szerencse is távozik az otthonunkból. Nők, illetve jószágok nem végezhettek munkát ezen a napon.
Az sem volt mindegy, milyen vendég érkezik a házhoz újévkor. Ha férfi jött az szerencsét jelentett, ha nő az balszerencsét. 

A zajkeltés eredete

Eredetileg az ártó, gonosz szellemeket űzték el a hangoskodással. Régen dudával, ostorral, kolomppal verték fel a falunépét. Mára a zajkeltő eszközöket felváltotta a tűzijáték, petárda és más fülsiketítő pirotechnikai eszközök. A zajjal az óév rossz dolgait, bánatát feledtetjük el, hagyjuk hátra, hogy az újévben csupa boldogság, szerencsés történés következhessen be. 

Miért fogadkozunk?

Elsősorban azért fogadtunk meg dolgokat, hogy hátrahagyjuk eddig hibáinkat és tiszta lappal kezdhessük ez új esztendőt. Ilyenkor ki lehet nyíltan mondani mit nem csináltunk jól eddig, és miben szeretnénk változtatni a következő évben.

Együtt boldogabb

Ökör iszik magában – tartja a mondás. Nem véletlen, már az ókorban is sokan együtt ünnepeltek. A bánatot, fájdalmat, hibákat nem is lehet egyedül hátrahagyni, sokkal jobb ezt csoportosan tenni. Inni, bulizni, ünnepelni, de fogadkozni is együtt érdemes
  

Étkezés, ételek újév napján

A népi hiedelmek az étkezésre is vonatkoznak. Az esztendő első napján nem szabad baromfit fogyasztani, mivel az „elkaparja a szerencsét”. Sertést azonban érdemes enni, ugyanis az kitúrja a szerencsénket. Ajánlott még szemes terményeket, lencsét vagy babot fogyasztani, mert az sok pénzt hozhat a házhoz.

Mindezeket figyelembe véve jó szilveszteri bulizást, mulatást, boldog új évet mindenkinek!

Forrás: https://szilveszter.hu/erdekessegek/a-szilveszter-tortenete-eredete-92

Csak ésszel, nehogy bárki a jobbak közé kerüljön:



  

2017. december 21., csütörtök

2017 Karácsony


Hagyományainkhoz híven az idei évben is iskolagyűléssel zártuk az évet, s idéztük fel a szeretet ünnepét együtt, vidáman. 



Megjutalmaztuk diákjainkat különböző versenyeken elért eredményeikért, megnéztük a néptáncosok karácsonyra készített műsorát, meghallgattuk saját énekeseinket, végül a Kávészünet együttest.

Ez a műsor nem jött volna létre... Köszönet a jó hangulatért mindenkinek, aki tett valamit annak érdekében, hogy ez az alkalom emlékezetes legyen! 👍


































































































2017. december 20., szerda

Adventi est




Név szerint:

Dunavölgyi Cintia
Ábrahám Tamás
Pálinkás Balázs
Cs. Horváth Márton
Havasi Napsugár
Lauscher Lina
Pál Dávid
Varga Viktória
Lenkei Viktória
Gombár Dániel
Marelyn Evelin
Zalavári Máté


2017. december 18., hétfő

Könyvek ingyen!!!


Mielőtt még mindenki, így mi is, elmegy ünnepelni december 22. után, érdemes benézni hozzánk egy jó nagy hátizsákkal vagy bőrönddel, de akár targoncával!
Hétfőtől telepakoljuk az aulát pár ezer leselejtezett, állományba nem vett stb., kötettel. Ami önmagában nem nagy ügy, de az már igen, hogy a vásár ingyenes. Mindenki azt és annyit visz, amennyit akar és bír! De gyorsan kell lépni, mert a vásár csak egy hétig tart!!!!!
Olvasni mindennap jó, betárazni pedig nálunk lehet. Hadd szóljon!


2017. december 16., szombat

Nemsokára itt a karácsony!




Egyszer egy "gyerekszáj" rovatban olvastam hogy "A karácsonyban szerintem az a legtisztességesebb, hogy nincs iskola." Ezzel a megállapítással alighanem sokan egyetértenek, ahogyan azzal is, hogy a karácsony a szeretet ünnepe.

Ilyenkor számos helyen megemlékeznek a karácsony eredetéről, keletkezéséről - de ezt már mindenki tudja. Előfordulhat azonban, hogy a szaloncukor története - mely édesség elválaszthatatlan ettől az ünneptől - nem ennyire ismert.


Báró Podmaniczky Frigyes emlékiratai szerint osztrák nagynénje 1825-ben állított karácsonyfát Magyarországon, melyre aszalt gyümölcsöket, papírdíszeket, süteményeket aggatott.


A szaloncukor-készítése, ezzel a fenyőfa díszítése azonban csak az 1800-as évek végétől terjedt el.


Régi karácsony - Fortepan
Jókai a német "salonzuckerl" szóból eredeztetve "szalonczukkedli" névvel illette.

A tömegtermelés csak a századfordulótól indult meg, ezzel együtt a csomagolás is tetszetősebbé, illetve a széles tömegek számára is elérhetővé vált.


Manapság évente jelennek meg újabb és újabb ízek, a csomagolás színe követi az aktuális trendet - a szaloncukor nélkülözhetetlen karácsonyfadísszé vált.

Szaloncukor régen ...

... és most


Nem is marad más hátra, csak mindenkinek Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni!